Közös kezelés montenegróban. Macedónia után Montenegróban is a turizmusfejlesztésről egyeztettünk
Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele. Podgoricában, Montenegró fővárosában szerdán felavatták Josip Broz Tito egykori jugoszláv államfő szobrát.
Kültéri luxus és csillogás! Mámor, nem tábor!
A szobor híre a többi balkáni országot is bejárta. A szobor felállításáról még október végén döntött a főváros, amely így akart emlékezni Podgorica felszabadulására.
A montenegrói televízió beszámolója alapján a mai szoboravatáson mind Vuković polgármester, mind Predrag Bošković védelmi miniszter jelen volt.
Miközben Podgorica, amit egykoron eleve Titovgradnak hívtak Jugoszláviában, Titónak szobrot avat, az egykori jugoszláv térségben folytatódik a titótlanítás. Tavaly nyáron például szélsőjobboldali nyomásra Zágráb főpolgármestere a Horvát Nemzeti Színház előtti teret átnevezte Tito térről Horvát Köztársaság terére —, pedig Franjo Tuđman elnöknek, aki nagy tisztelője volt Tito marsallnak, az volt a kérése, hogy a Tito-szobrok és a róla elnevezett közterek maradjanak meg. Ma kérését csak leginkább Fiumében közös kezelés montenegróban Isztriában tartják meg: a két vörös régióban, ahol sehol sincs Tuđman-szobor, még vannak Tito utcák és terek.
kapcsolódó cikkek
Idén száz évvel ezelőtt alakult meg az első jugoszláv állam, akkor még Szerb-Horvát-Szlovén Királyság név alatt. A szerb dinasztia uralma alatt egyesültek akkor szerbek, horvátok, bosnyákok, szlovénok, montenegróiak és macedónok, de számos olasz, német, albán és magyar is élt a többnemzetiségű országban.
Belgrád azonban egy centralizált államot akart, ami miatt kezdettől szembe került főleg a horvát nacionalizmussal. Tito ebből okulva már nem akarta túlcentralizálni a második Jugoszláviát: az egyes nemzetek önálló köztársaságot milyen jó kenőcs az ízületek kezelésére. Szlovénia vagy Macedónia gyakorlatilag — még mint jugoszláv tagköztársaság — Titónak köszönhetően jelenhetett meg ezzel először a történelemben.
Nem véletlen, hogy e két országban ma is relatíve erős a Tito-nosztalgia, a szlovén parlamentbe idén tíz százalékkal bekerült Levica párt nyíltan jugoszlavista, titoista.
Horvátországban, noha a szélsőjobboldal rendszeresen jugókommunistázza a baloldali és liberális ellenzéket, pártszinten már nincs jelen a titoizmus.
A zágrábi balliberális értelmiség lapja — a hivatalosan a szerb kisebbséghez tartozó —, a Novosti szerzőinek többsége nyíltan titoista, idén Yubilej címszó alatt indítottak megemlékezéseket, amiben vezető horvát értelmiségiek mondhatták el, nekik miért fontos Jugoszlávia. Tény: maga a jugoszlavizmus mint eszme is a Szerinte amúgy egykoron azok voltak a legnagyobb titóisták, akik ma nacionalistaként és katolikusként gyűlölik az akkori országot.
Jugoszláviát, újra! Mára gyakorlatilag a horvát lakosságból eltűntek a jugoszlávok. Egy tavaly márciusi felmérés szerint Szerbia polgárainak harminckét, Montenegró lakosságának huszonnyolc százaléka még mindig jugoszlávnak érzi magát — ez az arány Horvátországban csak három százalék.
Ha a kérdés viszont nem az identitásra, hanem az államra vonatkozik, akkor már a horvátoknál is majdnem húsz százalék visszakívánná Jugoszláviát. Persze az arányok itt is nagyobbak másutt: a szerbek hetvenegy, közös kezelés montenegróban bosznia-hercegovinaiak hatvannyolc és a montenegróiak hatvanhárom százaléka szeretne megint egy Jugoszláviában élni — ez vélhetően azzal is összefügg, hogy ezen országok éleszínvonala marad el leginkább az egykori jugoszláv átlagtól.
